null A hetedik Termékmustra főszereplői a párizsik

A hetedik Termékmustra főszereplői a párizsik

2023. december 5, kedd

Újabb népszerű termékkör vett részt a Nébih Termékmustráján: ezúttal párizsik kerültek az asztalra. A vizsgálatfolyamat eredménye alapján 13 termék gyártója, forgalmazója nyerte el a pályázás lehetőségét a KMÉ-védjegy arany fokozatára.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei ezúttal párizsikat vizsgáltak a Termékmustra, vagyis a Nébih komplex vizsgálati rendszerében. A kínálatot feltérképező polcfelmérést és a nevezést követően összesen 38 termék került nagyító alá a hivatal laboratóriumaiban. A szeletelt és rúd kiszerelésű párizsik jelölésvizsgálatát is elvégezték a szakemberek.

A minőségmustrán végül 19 párizsi vehetett részt, ahol az Agrárminisztérium és a Nébih munkatársai mellett a termékcsoport gyártói és forgalmazói, szakbizottságok, egyesületek, szakmai szervezetek képviselői, dietetikusok, gasztronómiai szakértők és egyetemi oktatók kóstolták meg és értékelték a termékeket.

A csomagolásvizsgálatot követően kialakultak a végleges pontszámok. Az összesített eredmények alapján 13 párizsi, húsösszetételük szerint két baromfi, négy sertés, három borjú és sertés, három marha és sertés, valamint egy marha párizsi, került a legjobbak közé. Ezzel az adott termékek gyártója, forgalmazója számára megnyílt a lehetőség a KMÉ arany fokozatának pályázására.

A KMÉ minőségrendszerről, valamint a védjegyes termékekről minden információ megtalálható a www.kme.hu weboldalon.
 


Galéria


Friss hírek

2025. június 17, kedd

Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója

Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál is több bejelentést rögzített élelmiszerbiztonsági, állat- és növényegészségügyi témákban. A legtöbb ügy a RASFF rendszeren keresztül érkezett, melyek többsége az élelmiszerbiztonságot érintette. Az ACN hálózat célja, hogy a tagállamok között biztosítsa a gyors és hatékony együttműködést, ezáltal segítve a fogyasztók biztonságát fenyegető problémák mihamarabbi kezelését.

Tovább >

2025. június 17, kedd

EU Riasztási és Együttműködési Hálózat – 2024-es évösszefoglaló

A Riasztási és Együttműködési Hálózat (ACN) 2024-es évre vonatkozó beszámolója alapján a tavalyi évben több mint 9400 bejelentést rögzítettek a tagállamok. Változatlanul a RASFF rendszer értesítéseinek száma a legmagasabb. A 2024-ben közzétett mintegy 5300 élelmiszerbiztonsági bejelentés 91%-a kötődött élelmiszerekhez. A Magyarországot is érintő 309 RASFF-ügy nagy része baromfihúshoz és abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, valamint gabonatermékekhez és pékárukhoz kapcsolódott. 38 esetben volt kifogás hazai gyártású termékkel szemben, a magyar hatóságok pedig kockázatos élelmiszerek kapcsán 63 ügyet indítottak. Az Európai Bizottság a tavalyi évben két új riasztási rendszerrel bővítette a hálózatot: lehetőség nyílt a kedvtelésből tartott állatokat érintő szabálytalanságok, valamint a gazdasági haszonállatok jóllétéhez kapcsolódó ügyek bejelentésére is. A kedvtelésből tartott állatok ügyében Magyarországot 2024-ben 24 ügy érintette, a haszonállatok kapcsán hazánkat érintően mindössze 1 jelzés érkezett.

Tovább >